Élj gondtalan életet

Élj gondtalan, örömteli életet!

.

Az aki ma vagy, ahogy a tested kinéz és amilyen most a kisugárzásod, az a múltbéli gondolkodásod és cselekedeteid eredménye. Ebből egyértelműen következik, hogy később az leszel, úgy nézel ki és olyan lesz a kisugárzásod, amit ma gondolsz és cselekszel.

A Vonzás Törvénye nem azt fogja elhozni neked, amit szeretnél, amire vágysz, amit vizualizálsz, hanem amivel összhanga tudsz kerülni és amit zsigeri szinten érzel és gondolsz.

Ezért elképesztően fontos, hogy ne hanyag gondolkodó legyél, hanem tudatos gondolkodó és cselekvő! 

 

Az agykutatás már bebizonyította és alátámasztotta, hogy elménk megújítható. A gondolatokat tudományos eszközökkel képesek mérni és arra is rájöttek, hogy gondolataink konkrétan meghatározható fizikai területeket foglalnak el az agyban. Ezek a területek nem fixek és állandóak, hanem növekednek és változnak.

 

Minden egyes döntésünk, szavunk, cselekedetünk hat az agyunkra, és ez bizony fantasztikus hír a számunkra, mert ez azt jelenti, hogy a mérgező gondolatoktól és érzelmektől igenis meg tudunk szabadulni!

.

A kutatások során bebizonyították azt is, hogy a testi, érzelmi és mentális problémák több, mint 70%-a ered a gondolkodásmódunkból. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van lehetősége arra, hogy megtörje és feloldja a mérgező gondolatok láncolatát.

TE is képes vagy kialakítani egy olyan gondolkodásmódot, ami nemcsak harmóniát hoz a zaklatott gondolataid helyére, hanem az önbecsülésed és az önszereteted szintjére is erősítő hatással lesz.

 

Használd fel gondolataidat és szavaidat céljaid sikeres eléréséhez!

 

 

Elménket döbbenetes mennyiségű információ éri – 400 milliárd Bit – másodpercenként! Ebből az extrém mennyiségű információ áradatból mindösszesen csak 2000 Bitnyi adatot érzékel a tudatos elménk!!! 
 

Azaz 399 999 998 000 Bitnyi információ az, amiről nem tudsz!
Ez iszonyat nagy mennyiség!

Az, hogy ezek közül a hatások közül melyek lesznek amik érvényesülnek, az attól függ, hogy milyen gondolatokat választasz tudatosan, mire irányítód a fókuszodat!

.

A mai világban óriási harc folyik az emberi gondolatokért. Mindent megtesznek azért – lásd reklámok és egyéb finomságok -, hogy a bennünk lévő hatalmas gondolati teremtő erőket másoknak adjuk, és az ő életüket és álmaikat támogassuk velük.


Rajtad múlik, hogy ezt te hagyod-e, vagy sem. Bármit kezdhetsz az elmédben lévő teremtő erővel. Bármit! Támogathatsz vele másokat, építheted mások életét és megvalósíthatod az ő álmaikat, VAGY a saját javadra fordítod és a saját álmaidat teremted valósággá velük.

 

Az elméd programozása sokféle képen történhet.

Erről biztos te is olvastál már az interneten,

láttál youtube videókat,
hallgattál meditációkat, megerősítéseket…

.

De valami miatt mégsem történt meg az áttörés…

.

Ez azért van, mert nem mindegy, hogy az a hanganyag, amit ép hallgatsz, hogy van felépítve, milyen mondatok vannak benne és a mondatoknak milyen a szerkezete.

Önismereti utam során én is számtalan ilyen hanganyagot hallgattam végig – nem is 1x! Mindig éreztem, hogy valami nem stimmel. Ideig-óráig javított valamit a közérzetemen, de a változás nem nagyon akart beindulni. Míg nem – a saját érdekemben 🙂 – elkezdtem tudatosan kielemezni ezeket a pozitív megerősítéseket tartalmazó hanganyagokat és dalokat..

Rájöttem, hogy ezek a hanganyagok olyan dolgokat is tartalmaznak, amik a korlátozó hitrendszereket kapcsolják be, erősítik fel.
A jobban megfigyeled, te is észre fogod venni, hogy egyszerre vannak jelen a pozitív megerősítések és az akadályozó megerősítés, így két ellentéste irányú erő hat az elmémre.

Mivel azért hallgatjuk ezeket a hanganyagokat, mert az életünk nem a legszuperebb, ezért egyértelmű, hogy jelenleg az elménkben a hátráltató erők vannak túlsúlyban. Hiába hallgatod a hanganyagot, mivel tartalmaznak korlátozó megerősítéseket, azok a – már fejedben lévő – hátráltató hitrendszerek táborát fogják erősítik. Így a pozitív megerősítéseknek esélyük sincs, alul fognak maradnak. 

.

Ezután a felismerés után nem maradt más választásom, minthogy én magam írjam meg a segítő mondatokat, erőt adó kérdéseket, fókuszban tartó megerősítéseket, hogy úgy tudjak hatni a gondolataimra, ahogy azt valóban szerettem volna.  

 

 

Az én életem a hétköznapokban történő csoda áramlás
Ezek olyan napi rutinok, cselekvések és előre vivő gondolatok összessége, melyek építő szokásaim harmóniájává álltak össze.

Itt az ideje, hogy ránézz arra, hogy:

– mivel töltöd az időd nagy részét
– milyen gondolataid, cselekedeteid, rutinjaid vannak

Amennyiben saját céljaid és vágyaid elérését előremozdítóak, akkor jó úton haladsz 👌🌞

De ha azt érzed, hogy nem jó irányba tartasz, akkor itt az ideje elkezdeni változtatni.

Ahogy eddig éltél, gondolkodtál, cselekedtél az az aktuális eredményeket tudja csak megteremteni. Ha boldogabb, örömtelibb, eredményesebb életet akarsz, akkor változtatnod kell.

.

Több életterületre is megírtam az elménk és a szív terünk tudatos és előre vivő programozását, és ezekből most 3 területet szeretnék Neked átadni:

.

I. Tudatos Teremtés és az Elménk Hatalma önfejlesztő csomag

– Tudatos Teremtés és az Elménk Hatalma pdf – 18 oldal

Melyben többek között írok a mentális méreganyagokról, és arról, hogy miként lehet őket elkerülni. Írok a megerősítésekről és fontosságukról, a tükörgyakorlatokról és a kérdés feltevés titkairól. 😉
.

– Tudatos Teremtés és az Elménk Hatalma megerősítések és kérdések – 18 perc 

Ebben a hanganyagban pozitív megerősítések, rávilágító információk, és egy olyan technika, van, mely felszabadíthatja elméd teremtő erejét. Ezt a hanganyagot napközben bármikor meg tudod hallgatni és segítségével a teremtő erőidet fókuszba állíthatod és munkára foghatod.

Hallgass bele a hanganyagba:


.

– Tudatos Teremtés és az Elménk Hatalma meditáció – 14 perc 

Ebben a meditációban szintén pozitív megerősítéseket találsz és azt a technikát, mely felszabadítja elméd teremtő erejét. Mindezeket egy mélyebb, relaxáltabb tudatállapotban fordíthatod a javadra.
.

Ez a 2 hanganyag és 1 db. pdf fájl az elméd teremtő erejének felszabadításában segíthet + a korlátozó hitrendszereidet és meggyőződéseidet is felül írhatja!

.

A “Tudatos Teremtés és az Elménk Hatalma” önfejlesztő csomag ára: 18.900 forint

.

A második terület! 🙂

.

II. Önszeretet, Fizikai és Lelki harmónia önfejlesztő csomag

– Önszeretet, Fizikai és Lelki Egészség pdf – 25 oldal

Melyben többek között írok arról, hogy mikor és hogyan érdemes elkezdeni az életmódváltást. Írok a testtudatosság fontosságáról. Valamint a megerősítésekről és az erejükről, a tükörgyakorlatokról és még egy-két érdekes dologról ;-).
.

– Önszeretet, Fizikai és Lelki Egészség megerősítések és kérdések – 18 perc 

Ebben a hanganyagban pozitív megerősítések, rávilágító információk, és egy olyan technika van, mely hozzájáruhat ahhoz, hogy felismerd az elmédben és testedben rejlő minőségeket.

Hallgass bele a hanganyagba:


.

– Önszeretet, Fizikai és Lelki Egészség meditáció – 15 perc

Ebben a meditációban szintén pozitív megerősítéseket találsz és azt a technikát, mely hozzájárul, hogy felismerd az elmédben és testedben rejlő teremtő minőségeket, lehetőségeket.
.

.

Önszeretet, Fizikai és Lelki Egészség önfejlesztő csomag ára: 18.900 forint

.

.

A harmadik terület! 🙂

.

III. Bőségtudat, gazdagság, kapcsolatom a pénzzel önfejlesztő csomag

– Bőségtudat, gazdagság, kapcsolatom a pénzzel pdf 26 oldal 

Melyben többek között írok a mentális méreganyagokról; a pozitív gondolatok erejéről; arról, hogy milyen fontos az, ahogy a napodat indítod – ehhez kapsz jó néhány tanácsot és ötletet -; a tükörgyakorlatokról és fontosságukról – itt is ötletek és tanácsok -; a bőségtudatról és a pénzről; az önbecsülésről és hogy milyen összefüggés van közte és a pénzáramlásod között; valamint a jó kérdések teremtő erejéről.
.

– Bőségtudat, gazdagság, kapcsolatom a pénzzel megerősítések és kérdések – 18 perc 

Ebben a hanganyagban pozitív megerősítések, rávilágító információk, és egy olyan technika, van, mely felszabadíthatja elméd fókuszát. Ezt a hanganyagot napközben bármikor meg tudod hallgatni. Segítségével új és előre vivő gondolatokat és hitrendszereket tudsz beépíteni az elmédbe.

Hallgass bele a hanganyagba:


.

– Bőségtudat, gazdagság, kapcsolatom a pénzzel meditáció – 15 perc 

Ebben a meditációban szintén pozitív megerősítéseket találsz és azt a technikát, mely felszabadíthatja elméd teremtő erejét. Mindezeket egy mélyebb, relaxáltabb tudatállapotban fordíthatod a javadra.
.

.

Bőségtudat, gazdagság, kapcsolatom a pénzzel önfejlesztő csomag ára: 18.900 forint

 

A 3 csomag egyidejű megrendelése esetén 56.700 ft. helyett 37.800 forintba kerül.

 

.

.A megrendelés elküldésével kijelented, hogy elolvastad és elfogadod az ÁSZF-et és az Adatvédelmi nyilatkozatot

 

Bármilyen kérdés esetén keress a melinda@eletorom-onismeretnoknek.hu e-mail címen.

Szeretettel,

Melinda 

.

Ajándékot kapni öröm, de megajándékozni valakit dupla öröm.

Talán itt az ideje, hogy végre Önmagadat is megajándékozd…


 

 

Minden nap összesen 86400 másodperccel rendelkezel.
Az, hogy ezt a 86400 másodpercet hogy használod fel, rajtad múlik.
Egyenleget nem vihetsz át a másik napra és nem is használhatsz fel többet, mint ami egy napra jár.
Minden egyes nap új számlával indulsz, és ha nem tudod megfelelően felhasználni, akkor a veszteség a tiéd.
Nincs visszaút, nincs sajnálkozás, nincs „adj még egy esélyt”, nincs „majd most jobban fogom csinálni”.
Nem kapsz előleg a holnapi napból, nincs hitel, nincs kölcsön.
Csak és kizárólag az aktuális egyenlegeddel tudsz dolgozni -> Azaz a jelenben kell élned.

Élj mindig az aktuális lehetőségeddel, mert nem tudhatod mi mindent mulasztasz el… Az idő rendületlenül halad, nem áll meg senki kedvéért. Ő a legnagyobb tanítómesterünk, ő inspirál a legjobban minket, ő sarkall arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, a napunkból, a lehetőségeinkből itt és most.

Ragadj meg minden lehetőséget! Tégy minden másodpercet értékessé! Ne hagyj semmit se félbe.

Az elszalasztott lehetőség kidobott pénz. A tegnap történelem, a holnap rejtély, a mai nap ajándék.