Blog
Bőségben Élek – November 18

19

okt

0

comm

bőség

Category

Bőségben Élek – November 18 .

Posted in: bőség

A Bőségben Élek kurzusomra a végleges jelentkezési határidő:

2015. november 18. szerda, vagy az 50 fő elérése

Utólagos jelentkezéseket nem tudok fogadni, csak majd a következő kurzusra, ami várhatóan jövő év elején fog indulni. Tehát jelentkezz most, ha javasolhatom.

FONTOS tudnod, hogy ez az árazás csak most él, a november 20-án induló kurzusnál. A következő alkalomnál megváltozik az ár, mégpedig az alábbiak szerint.

Fentebb írtam, hogy ha a teljes árat kérném a munkámért, akkor 54.000 forintba kerülne a kurzus, DE én azt szeretném, ha a lehető legtöbb embernek lehetősége lenne arra, hogy tanulhasson és átléphessen a szegénységtudatból a bőségtudatba, ezért januártól a kurzus ára 30.000 forint lesz, amit az alábbiak szerint lehet majd kiegyenlíteni:

– egy összegben 30.000 forint

vagy

3 részletben, havi 10.000 forint.

Amint látod, nem emelem meg a részletfizetési lehetőségnél az árat, hiszen azoknak szól, akik jelenleg nehezen tudják megoldani.

De mire végig halad a Bőségben Élek kurzuson, addigra ez a gondja megoldódik!

Valljuk be, hogy 10.000 forint ma már nem olyan sok. Ha egy 4 tagú család beül valamelyik gyors étkezdébe, könnyedén elkölti egyszeri alkalommal. Csakhogy lássuk az ár-érték arányt. ?

 

A Zöldsziget Masszázs és Jóga Stúdió vezetője, Surányi Réka felajánlotta “Az érintés fontossága” című tanulmányát azoknak, akiknek az utalása 3 banki napon belül megérkezik.


Post written byMajoros Melinda

Melinda Majoros // Visit website

NO COMMENTS

DARE TO LEAVE A REPLY?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..