Blog
Boldog Anyák Napját

06

máj

0

comm

Category

Boldog Anyák Napját .

Posted in:

Női életünk során számos szerepet töltünk be. Mindegyik fontos, mindegyik a teljes lényünk egy része.

.
A mai napon az Anyákat ünnepli a világ.
Az anyákat, kik életet adtak, adnak és adni fognak.
.
Sokféleképpen meg lehet élni az anyaságot:
– feladatként,
– felelősségként,
– lehetőségként,
– kihívásként,
– örömként,
– teherként…
.
Számomra anyának lenni több minőség összessége:
? női lényem egy igen mély részét megismerni, felemelni, kiteljesíteni
? szeretni, óvni, tanítani, elengedni,
? gyönyörködni a pillanatban, saját szememmel végig követni az élet csodáját,
? felismerni, érezni és tudni a másik lényét, mindezt úgy, hogy ne birtokoljam, ne uraljam,
? megtapasztalni a női testben rejlő hatalmas erőket, misztériumokat (nem csak a várandóság és szülés, hanem folyamatosan, ahogy a testem gyógyító, tápláló, óvó minőségei spontán felemelkednek..)
? és végül a tudatosságom folyamatos tágítása, hiszen felelős vagyok.. felelős vagyok azért, amit teszek vagy nem teszek, amit mondok vagy nem mondok, amit a példámmal mutatok, ahogy az életemet és önmagamat szeretem vagy nem szeretem… ezek mind-mind befolyásolják a kislányom jövőjét, életét.
.
Anyaként a legnagyobb tanítás számomra az EGYENSÚLY megtalálása és működtetése a kislányom miatt is, és magam miatt is:
– annyit adni, amire valóban szüksége van
– úgy adni, ami valóban az ő javát szolgálja
– annyit adni, ami számomra is jó,
– úgy adni, ahogy számomra is jó
.
Miért?
Azért mert én vagyok számára a PÉLDA! Én vagyok az, aki szóval, tettel, érzésekkel és az energetikámmal tanítom őt. Én vagyok az első példa, amiből ki tud indulni, ÉS ha én boldog, örömteli, kiteljesedett életet élek, ahol a NŐ érték és csoda, akkor ő is ezt fogja megélni és választani.
.
Ha én azt mutatom, hogy fontos vagyok magam számára:
? pihenek
? gondoskodom a testemről
? fogadom és várom a szeretetet (mert tudom, hogy megérdemlem, és ezért nem kell tennem semmit, csak és kizárólag önmagamért, azért aki vagyok)
? gondoskodom a gondolataimról és érzéseimről, hogy mindig a lehető legtáplálóbbak legyenek számomra
? élvezem az élet nyújtotta lehetőségeket, örömöket
? haladok a céljaim felé és minden egyes pillanatban a lehetőséget látom meg
 
akkor ő is ezeket a mintákat fogja beépíteni a tudatalattijába és egy kiemelkedően csodálatos életet fog teremteni magának.
 .
.
Ezért minden egyes nap azon dolgozom, azért teszek, hogy ezt megvalósítsam és egy fantasztikus Példa lehessek a kislányom számára!
.
.
Szóval számomra az Anyaság felelősség, lehetőség, kiteljesedés, egység önmagammal és öröm.
.
Ha igazán jó anyává akarsz válni, akkor a fókuszodat először önmagadra vidd!
.
Válj azzá a kiteljesedett, boldog emberré, amilyennek a gyermekedet szeretnéd látni.
Add meg magadnak a boldogságot, az örömöt, a törődést, a szeretetet, az anyagi jólétet, a figyelmet, az időt, az életcélt, a sikereket, a gondolatok és az érzelmek szabadságát. Gondoskodj a testedről, az érzelmeidről, a gondolataidról.
.
Ugyanis a gyermeked első sorban nem arra fog figyelni, hogy miket mondasz neki – persze ennek is meg van a maga ideje és helye -, hanem arra fog figyelni, hogy mit csinálsz, hogyan beszélsz magaddal és másokkal, mennyire vagy vidám és egészséges, milyen a tartásod, mennyire figyelsz magadra, hogyan működsz a családban stb.
 
.
A legnagyobb érték, a legeslegnagyobb kincs, amit a gyermekednek adhatsz, az a saját boldogságod, a saját boldog, kiteljesedett, örömben élt életed.
.
Az az Anya, aki önmaga nevelését, tanítását, választja gyermeke nevelése helyett, felemeli a benne rejlő ősi, bölcs nőt és anyát. Amikor rálelsz és felemeled, akkor pontosan fogod tudni, hogy mit adj a gyermekednek és hogyan. Eltűnik a bizonytalanság, eltűnik a megfelelési kényszer, eltűnik a külső kontrollosság. Nem marad más csak a bölcsesség, a bizonyosság a és mély anyai szeretet.
.
Boldog Anyák Napját kívánok Neked! ??
 .



Post written byMajoros Melinda

Melinda Majoros // Visit website

NO COMMENTS

DARE TO LEAVE A REPLY?

*

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .